Hírek

2017.01.04.

Lassan hagyománnyá válik, hogy az év végi Magyar Közlönyök egyikében olyan hírre bukkanhatunk, ami bizony igencsak bőkezű karácsonyi ajándéknak számít. Tavaly a két ünnep között jelent meg a Magyar Közlöny azon száma, melyből hitelesen kiderült városunk 400 millió forint célzott támogatást kap új óvoda építésére. Idén ugyancsak a közlöny tette közhírré, hogy Pomáz 400 millió forintos állami támogatást kapott az Alcsevicza városrész közművesítésére. Persze a támogatás nem az égből pottyant! Hosszú előkészítési és lobbi folyamat vége ez a közlemény, melyért sokat dolgozott a városvezetés élén Vicsi László polgármesterrel. A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a városvezetés jó kormányzati kapcsolatokat ápoljon, hiszen beruházásaink és fejlesztéseink többsége állami illetve EU-s támogatással valósulhatott vagy valósul meg. Ennek köszönhetően nagy reményekkel vághat neki városunk a jövő évnek.

2016 végére Ökoiskolai minősítést szerzett a Pomázi Német nemzetiségi általános iskola. Az ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy működésének egyik központi területe a fenntarthatóság pedagógiája. Az ökoiskolában nemcsak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén. A Magyarországi Ökoiskola Hálózat egy nemzetközi hálózat részeként működik, információkkal, továbbképzésekkel, rendezvényekkel segíti azokat az iskolákat, amelyek a fenntarthatóság pedagógiai értékeit helyezik működésük középpontjába. Mára elmondhatjuk hogy Pomázon már két ökoiskola működik.

A 2008-ban felavatott pomázi Országzászló némiképp eltért az átlagos hagyományos ábrázolásoktól. A zászlótartórúd egyetlen 17 méteres tölgyfából lett kifaragva. Alkotója Farkaslaki Jakab György. A fél méter átmérőjű országzászlót tartó oszlop legfelső faragványa egy kézből magasra nyúló rúd, amely a zászlót tartotta. A kéz valójában Attila keze, markában a kardját tartja. Attila keze alatt a Turulmadár volt látható, lentebb pedig Emese, mély álomba merülve. Emese álma az oszlop alsóbb részein folytatódott, szoknyájából egy kehely, majd Álmos portréja bontakozott ki, alatta a hét vezér neve volt olvasható, majd Szent István király következett, aki a kardjára támaszkodott. Minderről azért beszélünk múlt időben, mert az elmúlt napok nagy szelei a fából készült országzászlót kidöntötte, ami sajnos eltörött.

Téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát, következésképpen a leghosszabb éjszakát adja. A téli napforduló, december 21.-e őseink egyik legfontosabb ünnepe volt. Az újjászülető fény ünnepe. Őseink szokása szerint ez az új év kezdete. A pomázi Honalapítási Egyesület ez alkalommal hagyományosan a Klisza dombon álló emlékműnél szerény ünnepséggel, forralt borral, süteménnyel várja a pomáziakat. Az ősi ünnep emlékét a meggyújtott tűz is szimbolizálja.

Ez év utolsó testületi ülését tartotta városunk képviselőtestülete. A terembe belépve karácsonyi hangulat fogadta a képviselőket. Feldíszített fenyő, az asztalokon sütemények, szaloncukor és fenyődísz. A megtárgyalandó anyag mindössze három napirendet tartalmazott. Az ülés kezdetén Vicsi László polgármester maradásra kérte a képviselőket, hogy e szép ünnep előtt fehérasztal mellett kötetlenül beszéljék meg a 2016-os év eseményeit és amennyiben valakibe harag szorult, temesse el az Ó évvel együtt.

A Pomázi Polgármesteri Hivatal kezdeményezte a Kulturális koncepció felülvizsgálatát és egy új koncepció elkészítését. A dokumentum az első koncepció átalakításával és kiegészítésével készült el Kósa Anikó alpolgármester és a pomázi Művelődési Ház és Könyvtár szakembereinek segítségével. A szakmai munka 2016. február 18-án kezdődött el. A koncepció, a november 23-ai ülésen került a testület elé elfogadásra. Ez idő alatt több alkalom is nyílt arra, hogy akik szerettek volna a munkában részt venni, azt megtegyék. A koncepció végső vitájára is több mint 72 fő részére küldtek meghívót, melyen mindösszesen 3 civil szervezet jelent meg.

Budakalász a Megyeri-híd építésekor megállapodást kötött az állammal. 2008-ban a híd építéséből adódó forgalmi terhelés elvezetésére elkerülő út építésére kapott ígéretet a város. A szerződés szerint Budakalásznak az út megvalósításáig évi 250 millió forintos kompenzáció jár, amely összeget közlekedési beruházások formájában használhatja fel a település. A szerződéses kötelezettségéből az állam az eltelt nyolc év alatt 600 millió Ft értékben teljesített, így Budakalász pert indított az elmaradt összeg kifizetésére. A napokban újra előtérbe került a Budakalászt elkerülő út északi szakaszának megépítése. Az útszakasz Pomáznak is előnyös lenne.

Az advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszak. Már hagyomány, hogy városunk önkormányzata több közös programmal készül az adventi időre. December 11-én a hagyományos Városi adventi vásár várta a pomáziakat a Művelődési Házban. A vásár ideje alatt színpadi műsorok és karácsonyi finomságok is várták az odalátogatókat. Természetesen a belépés díjtalan volt, csupán a jó kedvet és az adventi várakozás örömét kellet magukkal hozni az érdeklődőknek.

A testület elfogadta azt az előterjesztés ami 500 mikuláscsomag megrendeléséről szólt. Csomagonként 1000 Ft-al számolva, fél millió Ft-ot jelentett. A csomagokat december 6-án osztotta szét a pomázi gyerekek között a Mikulás.

7 ország iskolái szövetkeztek egy projekben, melynek célja, hogy felkutassák, hogy az általános iskolákban és középiskoláiban hogyan lehet az énekórán kívül még használni a zenét. Az elmúlt héten a projekt szereplői török, lengyel, litván, lett, spanyol és olasz diákok és tanárok voltak a vendégei a pomázi Teleki-Wattay Művészeti iskolának. Összesen 46 fő látogatott Pomázra. A sok-sok program között szerepelt a „Népek zenéje” címet viselő koncert, melyben a pomázi zeneiskolások egy-egy nemzet zenéjét vitték színpadra.

A Jankovits Gyula utcában lévő önkormányzati tulajdonú gyermekorvosi rendelő épülete felújítás előtt áll a Belügyminisztérium jóvoltából. Pomáz Város Önkormányzata 95%-os támogatásban részesül a 30 millió Ft. felújítási költségből, tehát az önkormányzatnak 1.578.947 Ft. önrészt kell hozzáadnia a fejlesztéshez.

Pomáz város önkormányzata 1996-ban víztornyot építetett, akkor még az Óbuda Termelő és Szolgáltató Zrt. tulajdonában lévő külterületen. A terület jelenleg 6 személy magántulajdonában van. A víztorony használhatatlan, de az építményre több távközlési szolgáltató telepített bázisállomást. Ebből az önkormányzatnak évi közel hat és fél millió bérleti költségből származó bevétele van, melyből a terület bérleti költségét fedezi. Legújabban a DIGI távközlési szolgáltató nyújtotta be kérelmét bázisállomása felhelyezésére, amiért éves szinten 2 mill. 400 ezer Ft bérleti díjat fizetne. A testület elfogadta az előterjesztést.

400 millió vissza nem térítendő támogatást kapott Pomáz Város Önkormányzata új óvoda építésére. Vicsi László polgármester hónapokon keresztül dolgozott azon, hogy a város elnyerje ezt az összeget. Az év elején meg is történt a közbeszerzési pályázat kiírása, melyet  Ásztai Bálint és csapata nyert el. Az óvoda a Béke úti önkormányzati ingatlanon épül fel.



tovább
  • banner1
  • banner2
  • banner3